2013. augusztus 10., szombat

Röpke pillanat...

... és átértékelődött bennem minden. Néztem a vékony, vörös hajú lányt, ahogy a mankójára támaszkodva sírt és kiabált a fájdalomtól - csak arra tudtam gondolni, hogy megköszönjem az Égnek, az Istennek vagy az Univerzumnak, hogy Árnyék ennél ezerszer jobban van. Hogy sosem voltak ekkora fájdalmai, hogy soha nem kellett látnom, ahogy szenved.
Hülyén kellett volna éreznem magam ott, a konyhaajtóban, a szoba szélén állva, a családi jelenet kellős közepén, de helyette csak mélységesen meghatott Anna anyukájának jóságos türelme, az a közvetlenség, amivel megszólított, és a tény, hogy a lánya mellett még magára sincs ideje.
Bámultam rájuk, magamba zártam és elraktároztam a pillanatot, hogy aztán később Árnyék karjaiba bújva, szeretettől illatozva majd előhívhassam, és megnyugodhassak: velünk igenis minden rendben lesz!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése