2013. augusztus 6., kedd

Azt mondta, neki még nem volt úgy, mint velem

Óvatosan kezembe vettem a vizespalackom, miközben már magamban mosolyogtam kiforralt bűntettemen. Lecsavartam a kupakját, de képtelen voltam kortyolni belőle, mert az ötletem ingerelte a nevetőakámijeimet, úgyhogy a kuncogás szaggatottan bugyborékolt fel a torkomon. Egy pillanatig csak ültünk ott, a fiúval (A Fiúval), mezítlábasan, a melegben, a városszéli tó partján, egy - általunk - Vilmosnak elnevezett pokrócon, és nem moccant egyikünk sem.
Aztán Árnyék a kezébe vette a másik üveget, amiben szintén víz lötyögött, és akkor már rettentő gyanúsnak tűnt. Haharászva ismét újra próbálkoztam, a számhoz emeltem saját palackom - de mire eljutott volna az iváshoz, elrötyögtem magam. "A fene - gondoltam -, így meg fog előzni. Fogadok, már tudja is!"
És tényleg, mintha csak gondolataimban olvasott volna, mire odanéztem, már spriccelte is a képembe a vizet, akárcsak egy adonisz-szökőkút pár évszázaddal ezelőtt. Visítva arrébb húzódtam, fuldokoltam a nevetéstől.
- Neee! - nevettem bele a képébe, és reménykedve rápillantottam, de persze semmiért sem kegyelemezett, újra meglepett a vízsugár.
Az üvegem szorongatva felpattantam a pokrócról, mezítlábasan igyekeztem egyre távolabb kerülni tőle, de ő remekül célzott. Lassan átnedvesedett a fehér, lepkés felsőm, és a combomon végigcsorgott a hűvös folyadék.
De én sem adtam ám fel, az üvegemből locsoltam Árnyékra a vizet, miután ő is felugrott a pokrócról, hogy elérjen a mókája. Pár pillanat múltán ázottan, vizesen álltunk egymás előtt, mindketten vártuk, hogy a másik moccanjon. Árny huncut mosolya lefegyverzett, és egy utolsó csapást mért rám, mikor aztán tagadhatatlanul kiürült a palack; és én következtem a kegyelemdöféssel - védekezni sem tudott, úgy fröcsköltem rá az üvegem tartalmát.
Mosolyogva lépdeltünk egymáshoz, majd magához húzott, egymásnak feszültünk vizesen és csapzottan, hogy a másik fülébe súgjuk, mennyire szerelmesek vagyunk.

1 megjegyzés:

  1. Ez annyira aranyos és meghatóan kedves! Szöszit juttatja eszembe,akivel egyszer a Balatonon vizibicajoztunk és megkérdezte,mit csinálnék ha bele esne a vízbe? Kimenteném mondtam mosolyogva. "Ennyire szeretsz engem?" Kérdezte meghatódótan. Én meg bólogattam. "Még annál is jobban." Aztán zsupsz,belöktem a vízbe,hogy kimenthessem,pedig Szöszi kiváló úszó volt.... Prüszkölve csimpaszkodott a nyakamba és az első ijedség után jóízűt nevettünk a tréfámon.... Bizony percekből áll össze a boldogság.....

    VálaszTörlés