2013. július 26., péntek

Péntek esti pillanatkép

A kék ing egy pléd, a tescos szatyor fonott kosár tele mindenféle földi jóval. Az este ránk borul, az égbolt távoli, hatalmas, és végtelen léggömbként fog be minket. Legfelül csillámporos, ragyognak a csillagok, a Hold valahol elbújt - de tudom, hogy figyel minket.

Kivettem a kakaót és a sajtospercete a kosárból, úgy helyezkedtem a pléden, hogy elférjünk, és az előttem ücsörgő, bánatos szemű fiú szájába a nyomtam az első falatot. A pillanat iszonyú törékenyen lebegett körülöttünk, a délután morcosan és feszülten telt, de az a pár másodperc szent és sérthetetlen. Mosolyogva néztem őt, még ha tudtam, még ha éreztem is a zsigereimben, hogy nemsokára valami megtöri az idillt. Csak bámultam, ahogy rág, és arra gondoltam, mennyire gyönyörű ez, ott ülni vele a fűben, pikniket rendezni a maradék egy óránkban és elfelejteni, hogy mi lesz velünk egymás nélkül.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése