2013. május 7., kedd

A túrórudi hadművelet

A piros ülésbe mélyedtem, hagytam, hogy elfáradt tagjaim pár pillanatra megpihenhessenek. Csak kinyújtottam a lábam, hátra döntöttem a fejem, és élveztem a levegővétel összes gyönyörét. Aztán felpillantottam, szemben velem kíváncsi tekintet méregetett. Árnyék méybarna tekintete az enyémbe kapaszkodott, fürkésző és aggódó pillantása felborzolta minden idegszálam.
Óvatosan egyenesbe rendeztem magam, és az arcára tapasztottam minkét tenyerem, hogy megcsókolhassam.
- Szeretlek - suttogta tökéletesen hallhatóan a csók után.
- Én is szeretlek - leheltem vissza neki.
Hátrébb csusszantam az ülésben, de nem engedtem el Árnyék kezét. Aztán eszembe jutott a vonatra szállás előtti hadműveletem. A levetett kabátom zsebében ott pihent két túrórudi, mivelhogy Árnyék arról beszélt nekem séta közben, hogy rettentően éhezik ilyesféle finomságra. Szürke pedig - mit is tehetett volna? - fogta magát, és amíg a szerelme jegyet vett, elszaladt túrórudiért.
- Most pedig - kezdtem kotorászni a kabátzsebemben -, edd meg ezt - és átnyújtottam Árnyéknak a finomságot.
- Nem - rázta meg a fejét, mire én vágtam egy fintort. Egész nap alig evett valamit, igazán nagyon szerettem volna a vérében tudni valami cukrosat. Öt perc győzködés után aztán - felajánlva, hogy én is megeszem az enyémet -, már nevetve-fulladozva ettük a túrórudit. Én igyekeztem nem belehalni a nevetésbe, Árnyék pedig eljátszotta, hogy nem figyel rám - mégis minden mozdulatomat szemmel tartotta.
- Jézusom! - takartam el az arcom, és szinte éreztem, hogy lángvörös a bőröm.
- Mi az? - kérdezte Árnyék. Édes volt, hogy a helyzet komolytalansága ellenére is valami aggódás-féle csendült a hangjában.
Elkaptam a fejem, próbáltam uralkodni a vonásaimon és a számban tartani a csokit meg a túrót. Rettentő nehezen tudtam csak összerendezni magam, a nevetés hullámokban bugyborékolt fel a torkomból, megállíthatatlanul ömlött ki a világba. Nem emlékszem, mikor éltem át ennyire önfeledt pillanatot.
Csak hosszú másodpercek múlva tudtam visszafordulni hozzá, akkor közöltem vele, hogy tulajdonképpen semmi bajom, csak röhögőgörcsöt kaptam.
- Nagyon édes vagy - mosolygott rám, miközben én még mindig az utolsó pár falattal küszködtem.
Nagy nehezen végül sikerült kisebb-nagyobb szerencsétlenkedésekkel eltüntetni a túrórudit a csomagolásból, csakhogy észre vettem, hogy az alja még ott maradt, még nem ettem meg, úgyhogy a piros pöttyös borításból finoman és nem túl nőiesen kihalásztam azt a miniatűrnyi csokidarabot, majd elégedetten bekaptam. Aztán persze rögtön elfintorodtam, mert az ujjaim csokisak lettek, úgy éreztem magam, akár egy ötéves. Ügyetlenül lenyalogattam a bőrömről a csokit, közben égett az arcom. Majdnem biztos voltam benne, hogy Árnyék  le sem veszi rólam a szemét, de nem mertem felpillantani.
- Na, megettem - jelentettem ki aztán, és gyorsan összegyűrtem a papírt és megtörölgettem a kezem, mintha ezzel elmismásolhatnám a szerencsétlenkedésem.
- Szürke - nézett rám Árnyék, és én akkor már pontosan tudtam, hogy mit fog mondani -, ez rohadt szexi volt. 
Elmosolyodtam, igyekeztem megtartani valamit az önérzetemből, és nem megcáfolni a hallottakat.
- Gondoltam, hogy így vélekedsz majd róla - sandítottam végül rá, aztán elnevetettem magam, és megsimogattam az arcát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése