2013. április 8., hétfő

Nosztalgia kavarog a kávéscsészékben


A Frei asztalánál ülve, a hosszú kávéspohárba bámulva igyekeztem összeszedni magamat, hogy ne piruljak állandóan pipacspirosra, amikor Árnyék pillantása rám talál. Az óra csupán akkor ütött fél kilencet, amikor a fekete ruhás, morgós pincérnő elénk csúsztatta habos-gyönyörű kívánságunkat, és én megilletődötten vettem szemügyre a pillanatot: Ő és én, mi - lassan négy hónapja -, egy kávézóban múlatjuk az időt, hajnali nyolc után nem sokkal, és aztamindenit, Szolnok vagyunk!
Hihetetlenül boldognak éreztem magam!