2013. április 21., vasárnap

Egy percnyi békesség

A vállába kapaszkodva, szorosan hozzásimulva álltam a forró zuhany alatt. A lelkembe befészkelte magát az őrült vágyakozás és a szelíd, puha szerelem. Mocskosul akartam őt, többet és többet belőle, a lélegzetét a tüdőmbe, a pillantását a szemembe, a bőrét a bőrömre, a tenyerét az arcomra, a hátamra, a combomra, a karomra.
Nem szóltam semmit, csak élveztem, ahogy a forró vízcseppek betakarnak minket. Beleolvadtam a pillanatba, az illatára koncentráltam, amit még így is tisztán éreztem. A zihálását figyeltem, vagy hagytam, hogy csókoljon és a falhoz szorítson, amíg el nem fogy a levegőnk és ki nem nyitjuk a szemünket, hogy úgy nézzünk a másikra, amitől mindketten megbolondulunk.
Nem voltam igazán magamnál, amikor kikecmeregtem a zuhany alól és Árnyék kezébe nyomtam egy puha, sárga törölközőt - friss, mosott illatát még távolról is éreztem. Ő könnyedén magához préselte a törölközőt, én pedig elszökdécseltem az enyémhez, és sietve magamra csavartam. Rettentő fázós vagyok.
Meg kellett volna moccannom, de képtelen voltam összeegyeztetni az agyamban zakatoló dolgokat és a végtagjaim irányítását. Így hát erősen a lélegzetvételre összpontosítva Árnyék mellkasának döntöttem a homlokom, és vártam, hogy az a rettentő vágy csillapodjon.
Persze veszett ügy volt, mert miután egy apró csókot leheltem a kulcscsontjára, ő az egyik karjával átfogta a derekam, és közelebb húzott magához, hogy megcsókoljon. Mohón visszacsókoltam, megfeledkezve tervemről, miszerint megnyugszom és higgadtan átteázzuk a délutánt. Ujjaimmal nyakába kapaszkodtam, lábujjhegyre álltam, hogy a lehető legközelebb kerüljek hozzá.
- Törölközni kéne - vetette fel aztán Árnyék, amikor már mindketten kicsit kitisztultunk.
Még mindig rettentő fájdalmat okozott kényszeríteni magam, hogy normálisan gondolkodjam, úgyhogy csak bólintottam, nem szóltam semmit. Egyszerűen csak veszettül hiányzott, és elmondhatatlanul kellett a meleg bőre és a legfinomabbnál is finomabb ajka.
Már épp megpróbálkozott volna azzal, hogy megtörölgessen, pont mint valamikor januárban, az első közös fürdésünk után, amikor én hirtelen megcsókoltam. Ki gondolta volna?
- Szóval - mormogta két puszi között -, ezt nevezed te törölközésnek? Bár nem látta, mert lehunyt pillákkal beszélt, azért megvillogtattam a szemem, csak hogy legalább az érzés meglegyen, hogy csúnyán néztem rá, aztán csak csókoltam, pusziltam, szagoltam, hol a nyakát, hol a száját, hol a szeplőit, ahol értem.
Nem hittem volna, hogy ezen a héten találkozunk még. Tegnap értem haza Bécsből, és lám, feleslegesen aggódtam azon, hogyan bírom majd ki hétfőig. Úristen! És mégis, hiába maradt fél nyolcig, nekem beleszakadt a szívem, hogy el kellett mennie. Legszívesebben állandóan vele lennék.
Úgyhogy, most csak ülök itt, lent a konyhában, a gép előtt, az ő ingében, amit még csütörtökön hagyott nálam, és ami még Bécset is megjárta, és vágyakozom. Már nem a meztelensége után, csak a lelke kéne, a jelenléte, a zörgése a hátam mögött, a szuszogása a fülemben, a léptei a konyhakövön, a keze a kezemben.
Mellé akarok bújni, be az ágyba, és a legnagyobb nyugalomban akarok elaludni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése