2013. március 14., csütörtök

Róka-szerelem

Befészkeltem magam a puha paplan alá, magamra húztam a Vilmosnak nevezett plédet, egészen a fülemig bebugyoláltam magam vele. Hosszan felsóhajtottam és halkan Róki, szeretlek-et motyogtam, miközben a kis, vörös plüsst a mellkasomhoz szorítottam. Igyekeztem nem gondolni arra, hogy a hétvégét Árnyék nélkül kell  töltenem és hogy valószínűleg minden baja van éppenséggel.
Erősen koncentráltam, lehunytam a szemem és kényszerítettem magam, hogy a nyáron jártassam az agyam. Az esetleges Balatonozáson, azon, ahogy felcipeljük a vonatra a bőröndjeinket vagy azon, ahogy a strandról hazasétálunk. A vizsgadarabomra gondoltam, amiben én játszom majd a főszerepet, meg arra, hogy Árnyék mennyire el lesz majd ragadtatva. Aztán eszembe jutott, hogy áprilisban színházba megyünk, hát azon kezdtem agyalni, vajon hanyadik óra után leszek elengedve? Árnyék aznap nálunk aludhat-e kivételesen és csak is akkor, rendhagyó módon? Velem fog-e öltözni, hogy megköthessem a nyakkendőjét vagy csak a Szolnokra vonatozásunk lesz közös? Mit szólnak majd hozzá a többiek? És ő mit szól majd hozzájuk? Hogyan fogom érezni magam mellette kicsípve, kicsit sem szokásos holmikban? Zavarban leszek? Tudok majd Szürkésen viselkedni, vagy a Scottie-s énem felülkerekedik rajtam?
Szerettem volna tudni, milyen lesz elkísérni az utolsó rémes-szerdára, a titkos-pocsék-napra, ami hónapok óta szenvedés (pontosan november óta, de már csak 28 nap, bizony). Félek és várom. Rémesen érzem magam, ha belegondolok, milyen állapotban lesz majd, összeszorul a szívem, ha bevillan egy-egy lehetséges kép. Nem akarom látni, hogy fáj neki, hogy rosszul van, hogy nem bír még a lábán sem állni - viszont eszméletlenül szeretném, hogy ott tartsunk végre. Már csak egyszer megy nélkülem és utána ott leszek.
Emlékszem, talán szilveszterkor kért meg, hogy menjek el vele az utolsóra, és akkor még nagyon távolinak tűnt az egész. Most pedig már itt van március közepe (ítéletidővel, hóval és rémhírekkel, wáó), nemsokára abbamarad ez a rémálom. Áprilistól pedig a boldogság legfelső foka vár rám.
Mire mindezt végig kattogtattam az agyamban, már aludtam. Öntudatlanul beleszagoltam Róki bundájába, magamba szívtam azt a poros, Árny-szoba illatú csodát, telítődtem a közös pillanataink emlékével. Iszonyúan szeretem, Rókit és Árnyékot is.
Most pedig következzék a hosszú hétvége. Valószínűleg nem leszek gépnél, de ki tudja, talán privátolok, majd meglátjuk.
Szép három napot minden kedves olvasómnak!