2013. március 9., szombat

Már esik is kint, vesd le az inged

A párnámba fúrt arccal, kómásan feküdtem az ágyamban, teljesen belesüppedve a péntek délután emlékébe. Vágyakozva nyújtóztam egyet, majd magamhoz öleltem Árnyék ingét és nagyot sóhajtva lehunytam a szemem. Olyan tisztán láttam a tegnapot, hogy szinte már tapintani tudtam. Mormogva az oldalamra fordultam, koncentráltam, összpontosítottam, hogy képes legyek minden fontos pillanatot visszaidézni.
... Árnyék ismerős alakja tűnt fel a túloldalon. Nyugodtan lépdelt felém, a lába elé meredt, nem nézett rám. Összeszorult a szívem, amikor megláttam. Nem akartam megint vitázni vagy morogni, úgyhogy nyeltem egyet és azt kívántam, bárcsak visszatekerhetném az időt. Lopva a kezére pillantottam. Első ránézésre úgy tűnt, a tőlem kapott sálat szorongatja, csak amikor jobban megnéztem, akkor  jöttem rá, hogy tulajdonképpen rózsa van nála. Zavartan körbepillogtam, rettentően éreztem magam - és közben iszonyú hálás voltam, hogy a naaagy nőnapról nem feledkezett meg, amikor nyakam tettem volna rá, hogy nem fog eszébe jutni.

... Az állomástól nem messze sétáltunk, amikor Árnyék egyszer csak felém fordult és megcsókolt. Nem lett volna ebben talán semmi különös, ha nem morcoskodtuk volna végig az egész hetet és nem vágytam volna rettenetesen arra, hogy megszeretgessen. Olyan hevesen csókoltam vissza, hogy levegőt sem kaptam nagy elborultságomban. A nyakába kapaszkodva húztam magamhoz még közelebb, miközben ő óvatosan a járda mellett húzódó betonkerítés felé araszolt velem. Gyengéden a falnak döntött, aztán hozzám préselődött. Úgy éreztem, menten elájulok.

... Az utcasarkon elkapott minket az eső. Akkor már kabát nélkül sétáltunk, egymás kezét fogva - a vállunk összeért -, és nevetve-bolondozva beszélgettünk. Arra gondoltam, hogy a kedvemért, mindenféle kérés nélküle elolvasta a kedvenc könyvem, és hogy ez milyen édes dolog tőle. Feldobott, hogy mostantól ha utalok rá, érteni fogja, sőt, lényem egy igen jelentős része világos lesz számára. Végre! Hiányzott, hogy - mint Farkassal - tudjak apró, a könyvvel kapcsolatos mondatokat vagy megjegyzéseket elejteni.
Hosszú idő óta először áztam bőrig. A hajam csupa víz lett, a pulcsim és a nadrágom szintén, de nem fáztam, csak nevettem. Aztán ott, az utcasarkon megálltunk Árnyékkal, és ahelyett, hogy hazatrappltunk volna, mi átöleltük egymást. A két bolond ott állt az esőben és csókolózott. Életem egyik legromantikusabb pillanata volt, esküszöm. Nem volt benne semmi eröltetett, nem úgy mint Abirral, akivel direkt az esőben álltunk és futottunk, és akivel hónapokig ilyesmire vártunk. Ez csak jött, pár nappal azután, hogy a személyesebb blogomba leírtam, nyáron meg akarok ázni Árnnyal, csak úgy, valamikor. Mesés volt!

... Engedtem, hogy a hajamba túrjon, engedelmesen ültem és figyeltem, hogyan ügyköd körülöttem, miközben a nővérem a szekrényében pakolt.
- Látod? - vigyorogtam - A te barátod két tábla milkát ad neked, az én Árnyam megszárítja a hajam!
- Látom - fordult hátra a nővérem -, nagyon édi.
Erre már nem feleltem semmit, csak bámultam az én édes szerelmemre, aki türelmesen szárítgatta mellettem álldogálva vizes tincseimet. A szívem ki akart szakadni a helyéről boldogságában.
Létezik ilyen?