2013. január 3., csütörtök

A szívem fehér

"Ezért rossz, ha történik velünk valami, és nem örökítjük meg, vagy ami még rosszabb, ha nem is  tudjuk, nem is látjuk, és meg sem halljuk, mert később már nem lesz rá mód, hogy felelevenítsük. Azon a napon, amikor nem voltunk együtt, már soha többé nem is leszünk, vagy az, amit akkor mondtak volna nekünk a telefonba, amikor nem vettük fel, soha többé nem fog elhangzani, sem ugyanaz, sem ugyanazzal a szándékkal; minden egy kissé vagy egészen más lesz, amiért nem volt bátorságunk felemelni a kagylót. De még ha együtt voltunk is vagy otthon voltunk is, amikor szólt a telefon, és a félelmünket leküzdve, fittyet hányva fel is vettük, akkor sem fog az egészből megismétlődni semmi, következésképp eljön majd a pillanat, amikor olyan lesz, mintha nem lettünk volna együtt, még ha együtt voltunk is, mintha nem vettük volna fel a kagylót, még ha fel is vettük, vagy mintha hallgattunk volna, még ha bele is szóltunk. Még a legkitörölhetetlenebb dolgok is végesek, akárcsak azok, amelyek nem hagynak nyomot maguk után, vagy meg sem történnek, s még ha előrelátóak vagyunk is, és feljegyezzük emlékeztetőkkel, sőt, a megtörtént eseményt megpróbáljuk behelyettesíteni önnön bizonyítékával, rögzített vagy iktatott változatával, s ekképpen a valóságos történés már az elejétől fogva a feljegyzésünk, hang- vagy videofelvételünk lesz, és semmi más: még az ismétlésnek ebben a végtelen tökéletesítésében is elveszítjük azt az időt, amikor a dolgok valóban megtörténtek (még ha a feljegyzés ideje egyezik is a történésével)."