2013. február 5., kedd

Annyira szeretlek

Árnyék teljesen belebugyolált az ölelésébe. Nem néztem rá, miközben a szavakat kimondta, a válla mellett bámultam el, a hidegre és a hírdetőtáblákra összpontosítottam, bármire, ami nem az akkor és a most, mert nem bírtam elviselni a tudatot, hogy ennyit jelentek, én, aki miatt beteg. Aztán a szavai mégis utat találtak a fejembe és hirtelenjében már semmi sem tűnt olyan vészesnek, mint pár órával azelőtt, az osztályteremben ülve, a mobilom kijelzőjére tapadva.
- Szürke. Nem azért szeretlek, mert akkor eljöttél hozzám. Azért szeretlek, mert fontos vagy. És tudnod kell, hogy nem kihisztizted a szeretetem, hanem kiérdemelted, már réges-rég, de ezt te is tudod. Te vagy a mindenem. Ha akarod, ha nem. És én nem akarok nélküled létezni többé.