2013. január 21., hétfő

Kakaót igyunk és csókolózzunk

- Te vagy a vádlott, én meg a serif - hunyorítottam rá az ágyamon ülő fiúra, miközben megigazgattam fejemen fekete kalapom, mire ő gyanakvón méregetni kezdett.
- Mit követtem el? - kérdezte sejtelmesen.
- Öhm, várj - grimaszoltam. - Nem, semmi sem jut eszembe. Vagy - egy lüke mosoly kúszott az arcomra - te vagy az ellenség titkosügynöke. Á, nem tudom! - adtam fel végül, akkor már nevetve.
Ahelyett, hogy újabb elméletbe kezdtem volna, átöleltem, és egy puszit nyomtam az arcára. Imádom megpuszilni. Belefúrtam az orrom a vállába, magamba szívtam az illatát, meg a pillanatot. Eszméletlen érzés volt, hogy évek óta először ül az ágyamon. Magával ragadott az egész délután - hogy a suliban csak három órám volt, mert a tanárok értekezletet tartottak, hogy háromnegyed tizenkettőkor már kézenfogva sétáltunk az utcán, táskámban az új, tőle kapott könyvemmel, a Franny és Zoeeyval, amire nyár óta vadásztam, hogy megmutogattam neki minden újat a szobámban, és értékelte is a történeteket. Valahogy sikítani tudtam volna a boldogságtól, mellette ücsörögve.
- Akarsz inni kakaót? - vetettem fel, mert hirtelen rám tört az érzés, hogy csinálni akarok neki valamit. A szendvics is eszembe jutott, de aztán annyira ellenkezett, hogy nem éhes, hogy inkább csendben maradtam.
Elgondolkodva válaszolt.
- Hm, igen. Forrót és finomat?
- Forrót és finomat -
bólintottam.
Már húztam volna fel az ágyról, hogy akkor irány a konyha - de ő visszrántott. Nem mondta ki, de éreztem a mozdulataiból azt a tipikus "innen most nem menekülsz" dolgot. Hagytam, hogy átöleljen és megcsókoljon. Az a kakaó még igazán várhat fél órát.