2012. december 18., kedd

Vegyél rá és vigyél el

Bámultam bele a szürke tér karácsony-hangulatú délutánjába, miközben mellettem Mirrmurr mosolygott, a számban pedig a cukormázas-csokis-habos muffin olvadt össze a keserűségemmel. Igyekeztem a perc egyszerűségére koncentrálni - idén eddig ez volt a leghangulatosabb pillanatom -, de egy örökké nyugtalan részem csak az Árnyékról szóló rémképeket zümmögte a fejem egy sarkában.
- Szép ez így - krákogtam és kényszerítettem magam, hogy lelkesnek tűnjek.
- Igen, tényleg - örvendezett a barátnőm, miközben nagyot harapott a muffinjából.
- Örülök, hogy eljöttünk, bár lefagynak az ujjaim - nyammogtam.
 - Nekem is - húzta el száját a mellettem ücsörgő szőkeség. - De uhm, úristen. Ez a süti isteni! Vagy húszat meg tudnék enni ezekből!
Mivel semmi esetre sem akartam belemerülni az önsajnálatba meg a kétségbeesésbe, aggodalmasan végig jártattam tekintetem a környéken, miközben csöndesen hallgattam Mirrmurr bóhókás megjegyzéseit. Ugyan mit lehetne csinálni még? Más lett volna a helyzet, ha kicsit több pénz van nálam, akkor biztosan rávettem volna barátnőmet, hogy üljünk be a Kossuth tér mellett feldíszített kávéházba, ami a városi könyvtárba nyílik. Egek, fantasztikusan néz ki, ráadásul hetek óta nem jártam ilyen helyen - de sajnos most is le kellett róla mondanom.
- Sétáljunk, jó? - vetettem fel, mert nem bírtam tovább egy helyben ülni.
Mirrmurr bólintott, és az asztal mellől felkelve, lassan botorkáltunk keresztül a faházak és asztalok, valamint a fiatal fiúk-lányok kavalkádján. Az illatok felhőpamacsként kapaszkodtak a ruhánkba, a kenyérlángos füstös illata, a forralt bor édese, a cukros sütemények csillogó, mázas aromája. Imádom az ilyen helyeket, egyszerűen csak elvarázsolnak a színek, a felaggatott fenyőfaágak meg az a meleg fény, ami a kis bódékból szűrődik ki.
- Jól van Árnyék? - kérdezte hirtelen Mirrmurr, én meg azt sem tudtam, mit mondjak.
Beszámoljak-e neki arról, hogy mióta letettem a telefont, a gyomrom háborog és a sírás kerülget? Akarja-e tudni, hogy legszívesebben buszra szállnék és meg sem állnék az ismerős megállóig? Vagy csak egy illedelmes "Igen, jól"-t vár, és ennyi? Tudtam, nagyon jól, hogy az igazat szeretné hallani, mert Mirrmurr egy azon kevesek közül, akit tényleg érdekel, mi van velem. Úgyhogy nem fogtam vissza magam.
- Rémes érzés, hogy ő ott van, én meg itt. Nem lehetek vele, pedig alapjáraton is minden időmet a közelében tölteném. Minden vágyam, hogy mellette ülhessek, az ágya szélén, és vigyázhassak rá, még akkor is, ha tudom, hogy ettől függetlenül épp ugyanolyan rosszul lenne, mint nélkülem. Bosszant, hogy nem lehetek ott.
- Elhiszem - sóhajtott megértően Mirrmurr, majd óvatosan megsimogatta a vállam. Szeretem az ilyen kis kedvességeit, olyan érzésem lesz tőle, hogy számítok.
- Igazából, mindegy. Próbálok nem belehalni - fintorodtam el.
- Nem fogsz belehalni - szögezte le barátnőm. - Minden rendben lesz. Meglátod.
Bólintottam, mint aki egyetért, pedig kedvem lett volna sírva fakadni. Helyette inkább mélyen beszívtam a hideg levegőt és vetettem egy utolsó pillantást az időközben hátunk mögött hagyott térre. "Ez a tél más lesz. Ez a tél gyönyörű lesz. Már most is az." - mantráztam magamban, aztán Mirrmurra emeltem a tekintetem és elmosolyodtam.
- Tudom - feleltem neki végül, olyan hosszú szünet után, hogy szinte már értelme sem volt.