2012. december 20., csütörtök

Soha ne mondd, hogy vége

Amit nem gondoltam volna egy évvel ezelőtt az az, hogy Árnyékkal tölthetem a szilveszterem. Vagy hogy jogom lesz akárhogy gondolni rá. Vagy hogy karácsonyi ajándékot fogok szerezni neki, hogy várni fogom a délutánokat, annak reményében, hogy az állomáson majd megpillantom, a hideg falnak vetett háttal ácsorgva, engem figyelve. Nem volt szabad álmodni, évekig. Nem volt szabad vágyakozni. Mert elmúltunk, nem is tudom igazán, mikortól. A január fájdalmától, a május reménytelenségétől, a június búcsújától vagy az agusztusi csók valami-elkezdődött-jétől számítva?
Nem emlékszem. Pedig valahol ott volt a pont, csak nem láttam, hová raktuk. Volt ennek vége egyszer, nem?
Nem. Valószínűleg sosem.