2012. december 25., kedd

Nem is kell a kábszerek sugallta álom

A kaposvári jégcsarnok hatalmas pályájára lépkedtem, idétlenül, tudniillik korcsolyában rémesen nehéz normális talajon egyik pontból a másikba jutni.
Figyeltem, ahogy az apám ügyetlenkedik a karácsonyfaégőkkel, közben a nevetés gurgulázva szakadt fel a torkomból.
Engedtem, hogy másodjára is teletöltsék az előttem álló talpaspoharat vörösborral, aztán óvatosan mosolyogva kívántam boldog ünnepeket a családnak.
Az asztal mellé ültem és illedelmesen szedtem a tányéromra egy adagot a csirkéből, pedig egészen tele voltam már - de tudjátok a mamámnak képtelenség nemet mondani.
A párnámba fúrtam az arcomat és azt kiabáltam a nővéremnek, hogy "Ne, ne, ne, én nem bírom ki! Árnyékkal akarok lenni!" - amíg ő meg nem unta és el nem kezdett idétlenkedni, hogy elterelje a figyelmem.
A jéghideg ablaküvegnek nyomtam az arcomat és számoltam a kocsi szélvédőjére hulló esőcseppeket, közben azon kattogtam, vajon mennyi esélyünk van rá, hogy nyáron a Margitszigetre menjünk Árnyékkal, könyvet olvasni, almát enni, fényképet készíteni, napfényben fürdeni, szmogot szívni, lejárni a lábunkat, vonaton aludni, este egymás mellett szuszogni.
Úgy vigyorogtam, mint egy őrült, miközben a vonal túlsó oldalán Árnyék beszélt hozzám.
A fotelban összekuporodva hallgattam a lejátszóból hullámzó karácsonyi dalokat és halkan dúdolgattam, miközben a többiek egymást ölelgetve átadták egymásnak piros-zöld-csillogó ajándékaikat.
A fehér dunyha alá bújtam és lelkesen helyeseltem, amikor apa belépett a szobába és arról kezdett elmélkedni, hogy rég volt ilyen szép karácsonya.
A kocsiban fészkelődtem, visszafele számoltam a perceket: még százhúsz, még száz, még hatvan, még negyven, még tizenöt, még kettő, és beszélhetek Árnyékkal, mert hazaérünk.
Szégyellősen és óvatosan sompolyogtam le a konyhába. A hátamat a kandalló oldalának vetve élveztem a kiszűrődő meleget, míg össze nem szedtem minden bátorságom és rá nem emeltem tekintetem az asztal mellett ücsörgő anyukámra.
- Nagy gond lenne, ha nem Szolnokon szilvesztereznék?
- Hanem hol? - vetett rám egy kétkedő pillantást anya.
- Hát... Árnyéknál? - próbálkoztam.
- Mi van, ha azt mondom, nem?
- Akkor szomorú leszek - állapítottam meg szemöldök ráncolva.
- És szerinted azt mondom? - kérdezte anya szelíden.
- Nem - mosolyodtam el, aztán a nyakába ugrottam.