2012. december 26., szerda

Ha te szeretnél és én szeretnélek, hogy szeretnélek!

Kétség
Te ezt mondod: "Egész nap
reád gondoltam epekedve"
.
De mégse rám gondolsz ezért, csak
a szerelemre.

Ezt mondtad: "Képed keresem,
ha ágyba fekszem, kedvesem,
nyitott szemem sír nedvesen
és fájva"
.
De te nem ismered a kínt,
lelked gyönyörbe ring.
Inkább gondolsz a csókra, mint
a szájra.
Egyáltalán nem küszködöl,
Tudod, miénk már a gyönyör...
De a szerelem óriásibb.
Mondd, így szeretnél, mondd nekem,
ha nem én lennék én, hanem
egy másik?
Nem mintha kételkednék bármiben is. Csak szeretnék már végre vele lenni. Minden nap nyomorúságosan üres nélküle. Egészen elfelejtettem, hogyan ejti ki a nevem. Szóval, csak kellene. Meg egyébként is fel akartam avatni az egyik puha fedeles könyvecskét, amit a nagymamám nyomott a kezembe tegnap reggel, indulás előtt, mondván, hogy ő ezeken a szerelmetes verseken nőtt fel, olvasgassam hát őket.